2015. január 31., szombat
Kávés szappant többféle változatban készítek, mert sokak kedvence, és az alapolajokat is kombinálom.
Ami
nem változik, az a benne lévő őrölt kávé, ami nagyon finoman radírozza a
bőrt, segítve az elhalt hámsejtek eltávolítását. A bőr
mikrokeringésének felpezsdítése után a szappanban lévő testápoló olajok
is mélyebben bejutnak a bőrszövetbe, így nincs már szükség külön
testápolásra.
Talán ezért szeretik a hölgyeken kívül egyre inkább a férfiak is.
A kávébab stimulálja a testet, ösztönzi a
vér áramlását azokon a területeken, ahol a zsírlerakódások
megfigyelhetők, ezen kívül megszabadítója a szervezetet a
méreganyagoktól, helyet csinálva ezzel az igazán fontos tápanyagok
számára, mint az A-vitamin.
Számtalan kozmetikai termék összetevői között
megtaláljuk a kávét. Testradírt azonban otthon magunk is
elkészíthetünk jóval kevesebb pénzből. A recept hihetetlenül egyszerű:
keverjünk össze 1/2 csésze őrölt kávét, egy nagy evőkanál olívaolajjal,
majd az így kapott masszával masszírozzuk be a problémás területet.
Mivel egy kifejezetten erős radírról van szó, a bőr
kicsit pirossá válhat. Ismételjük meg a kezelést hetente kétszer
legalább
egy hónapon át.
A
kávé ezen kívül remekül dezodorál, megszünteti a kellemetlen
testszagokat és a hagymapucolás utáni szagokat a kézen. Éppen ezért
kézmosásra nagyon jól alkalmazható a kávés szappan. Konyhában érdemes
tartani egyet.
A mandulaolaj jótékony hatását elsősorban gazdag B-vitamin- és magas (omega-9) telítetlen zsírsav-tartalmának köszönheti. A mandulaolaj legnagyobb részét a linolsav és olajsav alkotja, melyeknek fontos szerepe van a bőr védelmében és a szárazság megszüntetésben. A mandulaolaj gazdag B-1, B-2, és B-6 vitaminban, és E-vitamint is tartalmaz.
Kiváló
hatású a száraz, problémás, irritált, igénybevett bőrre: puhítja a bőr
felületét, visszaadja annak rugalmasságát és lassítja az öregedési
folyamatokat, kiváló ránctalanító. Gyorsan felszívódik, nem hagy olajos utóérzetet.
Hidratálja,
nyugtatja a berepedezett, hámló, sebes bőrt, megőrzi annak
rugalmasságát. Különböző bőrbetegségek, bőrproblémák, kiütések
kezelésére is
megoldást nyújthat, mint pikkelysömör, ekcéma, vagy gombás fertőzések,
ugyanis enyhíti az
égő és viszkető bőr tüneteit. Csillapítja a viszketést
és gyorsítja a bőr gyógyulásának folyamatát. Jól használható a
kipirult, gyulladt bőr fájdalmának, húzódásának enyhítésére is, nagyon
jó bőrnyugtató.
Hatékony a cellulit, a terhességi csíkok és striák elleni
küzdelemben is.
A kakaóvajat Afrikában már évszázadok óta
használják bőrápolásra. Az eddig ismert egyik legstabilabb természetes zsírban
gazdag bőrápoló. Könnyen beszívódik a bőrbe, jótékony hatását ott fejti ki. A
kakaóvaj polifenolokat tartalmaz, amelyek megakadályozzák a szabad gyökök
kialakulását, és nyugtatják az irritált bőrt. Gyakran javasolják ekcémás bőr kezelésére is. A
kakaóvaj csökkentheti
a terhességi csíkok kialakulását, rugalmasan tartja a bőrt, s a ráncok ellen is hatásos
lehet.

A
kurkuma jót tesz a zsíros bőrnek, mivel szabályozza a
faggyúkiválasztást. Hatékonyan csökkentheti a ráncokat, elhalványítja a
narancsbőr okozta csíkokat, gyors segítséget nyújt égések esetében,
csökkenti a bőr pigmentációját.
A
szappan olíva-, kókusz-, pálma-, napraforgó-, szója- és ricinus olajok
valamint zsír elszappanosításával készült. A folyadékfázis 100%-ban
kecsketej. A testápolásról a kakaóvaj és a mandulaolaj gondoskodik.
Került
még bele: főzött és őrölt kávé, narancshéj, kurkuma, fahéj. Illatáról a
fahéj- és narancs illóolajok, valamint mandarin illatolaj gondoskodik.
Subscribe to:
Megjegyzések küldése (Atom)
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése